Végre a Debreceni Ítélőtábla kimondta, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan volt, ezért hatályon kívül helyezte, és megszüntette az előzetes letartóztatásomat. A bíróságon levették rólam a bilincset és onnan szabadon távozhattam. Kicsit fura volt hogy az ügyészség fellebezett a szabadlábra helyezés ellen mikor az előzetes letartóztatás oka megszünt. Indokolni nem indokoltak, de valószínűleg ők ok nélkül is benn tartanák az embereket.  Sajnos az ügy még ezzel nincs lezárva hisz megismételt elsőfokú eljárás lesz a korábbival azonos váddal. Ennek a kezdete szeptemberre várható.

Mindenkinek nagyon köszönöm a támogatást, aki kiállt mellettem, segített, és azoknak is hálás vagyok, akik magukban szorítottak értem.

 

Teljességgel érthetetlen ítéletet hozott a bíróság. Arra hivatkozva, hogy "nem lehetett más" 12 év fegyházra ítélt Dr. Nagy Antal bíró úr. Annál is furcsább ez, minthogy van egy ember aki beismerte, hogy ő volt a tettes, és a beismerő vallomás után nem vizsgálták ki az abban elmondottakat. A törvény szerint amúgy csak kétséget kizáró bizonyíték alapján lehetne elítélni bárkit, amit a bíró is elismert hogy ez esetben nem volt (nyilván nem is lehetett). Az ítélet indoklása többnyire a légből kapott vádirat szövegét vette át, így aztán nem csoda hogy sok helyen ellentmondásba keveredett önmagával, a tárgyaláson elhangozottakkal vagy egyszerűen csak teljességgel életszerűtlen volt. Az ítélethirdetés végén a rendőrök őrizetbe vettek és újra előzetesbe kerültem. Két hétig a Debreceni BV-ben voltam majd mivel az csak előzetesház és én nemjogerősen fegyházbüntetést kaptam átszállítottak egy olyan intézménybe ahol van fegyház ez pedig Balassagyarmat volt.

A mai, utolsó tárgyalási napon vallomást tettem és válaszoltam a még felmerült kérdésekre, hogy ezzel is segítsem a bíró dolgát. Újat nem nagyon tudtam mondani, néhány értelmezési problémát sikerült csak megmagyaráznom.

Ezután a perbeszédek következtek. Az ügyésznő a beszéde alatt teljesen elszakadt a valóságtól és figyelmen kivül hagyva a tényeket, a tárgyalások során elhangozott tanúvallomásokat és a szakértői véleményeket, egy hatásvadász novellát kerekített. Történetben én például jártam fizikus szakra is, ami egy teljesen alaptalan hamis állítás. Édesanyám kitagadott, ami szintén minden alapot nélkülöz és a tárgyalás során ennek elhangzott a cáfolata. A szexuális büncselekményre terelem a gyanút, amiről a szakértők kijelentették, hogy ilyen terelés nem történt. Letörölgetem a lakásban az összes ujjlenyomatot egy kivételével (ami az enyém). Ez nem csak kivitelezhetetlen, de értelmetlen cselekedet is volna, mivel az én ujjlenyomataim jogosan vannak a saját lakásomban. És ez csak pár példa amit megemlítettem.

Az ügyvédem elmondta hogy milyen hanyag volt a rendőrség a nyomozás során. Nem talált sem gyilkos fegyvert, sem a gyilkosság időpontját nem sikerült megállapítani sőt erre utaló bizonyítékok tüntek el. Elmondta, hogy figyelmen kivül hagyták az engem igazoló telefon eltünést és nem végezték el a korábban is képbe került a gyilkosságot beismerő tanúval azokat a bizonyítási eljárásokat amiket velem tettek, és nem tettek semmit a beismerő vallomással kapcsolatban. Hangsúlyozta a vád abszurditását és az ügyésznő kicsinyességét, aki miután semmi bizonyítékot nem tudott felmutatni még mindig nem hajlandó elismerni tévedését.

 Én az utolsó szó jogán elmondtam, hogy a bíró végre, számomra olyan embernek tünik, akit érdekel az igazság, mert ő volt az egyetlen, aki megpróbálta kinyomozni a tárgyalás során, hogy ki lehet a tettes. Mind én mind a testvérem és édesanyám barátai is reméljük hogy a gyilkos megkapja ezért méltó büntetését (az ügyésznő ezeket az embereket mind elfogultnak titulálta mert melletem állnak) és ezért kértem a bírót hogy mielőbb mondja ki az ártatlanságomat, hogy megindulhasson a rendes nyomozás az igazi elkövető után.

  Népszabadság-online cikke

Az 19. tárgyalási napon a helyszínelő bűnügyi technikus vallomása volt a leghangsúlyosabb számomra. A technikus elismerte a helyszinelés hiányosságait (például hogy át kellett volna vizsgálni a kukát) és nem tudott kielégítő választ adni arra miért nem találtak több ujjlenyomatot. A 10 percen keresztelül beszélt a laptop letört sarkáról, ami nem is tört le. (Erre a bíró hívta fel a figyelmét.) Elmodta, hogy a helyszínelés során végig ott volt egy kutya kint a kocsiban de nem használták, pedig ez hasznos lehetett volna. A luminolozás (vérnyomkeresés) csak 4 nappal az eset után történt meg, és erről csak közel egy év múlva készült jegyzőkönyv!!!!

A tárgyaláson megjelentek még elmeszakértők akik elmondták, hogy sosem szenvedtem semmiféle tudat, vagy személyiségzavarban illetve elmebetegségeben és a szerepjátéknak nincs semmilyen hatása a viselkedésemre. Hangsúlyos ez azért is mert az egyik szakértő fia is régóta szerepjátszik, így ő (sok embertől eltérően)tisztában van a játék lényegével.

Néhány tanút is meghallgattunk, de ezek vallomása az ügy szempontjából szerintem nem volt jelentős, mivel nem mondtak semmi újat. 

Az alföld tv beszámolója

 

A Balla Irma ügy mai tárgyalásán a börtönből önként jelentkező tanúkat hallgatta meg a bíróság. Mint kiderült mindenki a vádalku reményében jelentkeztett hogy enyhítsék a büntetését. A négy jelentkező közül kettő visszakozott és azt mondta hogy nem tud semmiről míg a maradék kettő közül az egyik a gyilkosságot beismerő tanú ellen vallott de ütközött a másik tanú vallomásával mig a másik velem kapcsolatban vélt valamit tudni de felételezése egy 1 perces találkozason alapult amikor is állitólag nem mondtam neki semmit arra hogy megöltem e az édesanyámat (egyébként mondtam hogy nem ahogy sajnos mar számtalanszor el kellett ezt mondanom). A betörőre valló embertől egyébként már én is hallottam az előzetes letartóztatásom alatt azt, hogy tudja, hogy én nem lehetek mert tudják ki tette. Igazából ezeknek az emberek a vallomása az érdekeltség miatt nem volt hiteles.

Bő négy hónap után folytatódott a Balla Irma gyilkosság tárgyalása a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A mai tárgyalási napon volt néhány tanú aki nem szolgált semmi meglepetéssel, valamint a helyszinelést vezető nyomozó ezenkívül egy mikroszálakról nyilatkozó, egy mobiltelefonos cellainformációkat értékelő illetve a néhány pszichológus szakértő.
 

A nyomozótól megtudhattuk hogy a helyszínelést rendkívül trehány módon végezték.Nem néztek bele a 3/4 részig tele lévő kukába, nem vizsgálták meg mik vannak a szoméd építkezésen lévő nyitott bódékban, ami akkor egybe volt nyitva a bűnügyi helyszinnel, és ahol a később potenciális gyilkos fegyverként azonosított feszítővas tartózkodott és még kitudja mit felejtettek el. Nem is csoda hogy nem találtak semmilyen bizonyítékot. Később egy helyszínelés során ugyanez a nyomozó újabb szakmai hibát vétett, mikor bevitt egy hatósági tanút a helyszínre majd utánna kérdezte meg tőle, hogy kintről az ablakon benézve mit lát.
 

Az informatikai szakértő vázolta a mobilcella lefedettségeket amikből kiderült, hogy a büncselekmény éjszakáján az a cella ahonnal valaki (minden valószínűséggel az elkövető) hivást kezdeményezett az a gyilkosságot beismerő tanú szokásos útvonalán van, valamint amikor én hazaérve felhivtam a mobil már a későbbi megtalálási hely körzetében tartózkodot (több kilóméterre a lakásunktól szintén a már említett útvonalon található).
 

A pszichológus szakértők véleményében eltérés volt és ezt kellett felodani, a korábbi véleményben ugyanis semmi nyoma nem volt annak, hogy nekem esetlegesen agresszív dühkitöréseim lehetnének(nincsenek is). Ezt a szakértők azzal indokolták, hogy a két időpont közt eltelt 4 hónap amit én (ártatlanul) börtönben töltöttem és ez befolyásolhatja a viselkedésemet valamint a tesztek eredményét. Ez ugye azt jelenti, hogy amit a hatóság szemében ellenem szól azt ő maga okozta. Itt még meg kell említenem hogy akármit is mond a teszt azóta sem volt ilyen kitörésem.
 

16. tárgyalási nap (2009.12.7.)

 2009.12.09. 14:15

A tárgyalásnak ezen a napon is voltak érdekes fordulatai.

Két tanu az ellen az ember ellen beszélt aki beismerte az édesanyám megölését. Az egyik még a beismerő vallomást megelőzően hívta fel rá a bíró figyelmét!!!

A hemogentikai szakértők elmondták, hogy édesanyámon NEM található a DNS-m (az ügyész korábbi állításval szemben) és egyetlen ruhámon se található semmi vér sem. Kérdésemre elmondták még azt is, hogy, teregetésnél rákerült a DNSem egyes ruhákra. Ekkor az ügyésznő megpróbálta kijavítani hogy "rákerülhet", de a szakértő (tőle szokatlan módon, mert egyébként nem volt túl határozott) kijelentette, hogy az bizony mindenképpen rákerül és még évek elteltével is lehet hogy kimutatható. Az ugyan most a bíróságon nem került elő, de az ügyésznő természetesen arról is tud, hogy az adott ruhákból nem voltak mikroszálak a körmöm alatt, amik megfogáskor kerülnek oda. (Nyilván ez azt jelenti hogy a DNSem régebben került a ruhákra.) Szóba került még az is hogy a körmöm alatt nem található az enyémtől eltérő DNS de némelyik körmöm alatt volt nagyon kis mennyiségű emberi vér. Erre a szakértő elmondta hogy ez két módon lehetséges: vagy az én vérem (logikus következtetés) vagy olyan kis mennyiségű hogy nem lehet megállapítani kié. Az ÜGYÉSZNŐ!!! ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy tudomása szerint bármilyen kis mennyiségű vérről meg kellene tudni mondani, hogy kié (tehát akkor ugye marad az a verzió, hogy az én vérem), és szerinte a gyilkos körme alatt mindenképpen kimutathatónak kellene legyen az áldozat vére!!!

Ezek után nem tudom miért emeltek ellenem vádat! Gyakorlatilag eddig előkerült az összes fontos nyomozati anyag de az, hogy mi alapján lettem ártatlanul meggyanusítva az a mai napig nem derült ki.

 

 

15. tárgyalási nap (2009.12.4.)

 2009.12.09. 12:05

A tárgyalási napon a szakértőké volt a főszerep.

AZ informatikai szakértő elmondta hogy anyu laptopja 21 óra 37 percig biztosan működött, utoljára 19 óra 54 perckor mutattak ki kezelői beavatkozást. Azt viszont nem tudni, mikor kapcsolt ki a gép, mert a rendőrök azt (teljesen indokolatlanul) bekapcsolták és ekkor fontos fájlok felülírodtak. Ez azért lett volna nagyon fontos mert a laptol más szakértő szerint (a vérnyomok alapján) a gyilkosság közben nyitott és csukott állapotban is volt, és ha lecsukják hibernálja magát, így ez megmutatta volna a gyilkosság konkrét időpontját. (A megtaláláskor le volt csukva.)

Az orvosszakértők azt nyilatkozták hogy anyu halálának idejét 2007 április 6. 19 óra utánra teszik. Szerintük a további pontosítás csak találgatás lenne, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét. A spajszerről mint a gyilkosság elkövetésének eszközéről azt mondták: hogy van olyan sérülés, amit nagy valószínűséggel ilyen eszközzel okoztak (a bordázat miatt az eszköz elég jellegzetes) és egyik sérülésnél sem tudjak kizárni hogy ezt használták volna hozzá. A szakértők egyetértettek abban is, hogy az elkövetőnek és a ruházatának minden bizonnyal szennyeződnie kellett édesanyám vérével.

Az ügyésznő felháborodott azon hogy mi a spajszert a bíróság rendelkezésére bocsájtottuk, ahelyett, hogy megköszönte volna, hogy ezt helyette vagy a rendőrség helyett megtettük. Igazából a rendőrségnek kellett volna ezt a helyszínelés során megtenni és akkor lehet találtak volna dnst a tettestől...

A szakértői vélemények az én vallomásomnak egy szóval se mondtak ellent, ellenben a vádatban szereplő mondatokat cáfolták.

A TV2 tudósítását a tárgyalásról a linkre kattinva lehet elérni.

14. tárgyalási nap (2009.12.2.)

 2009.12.09. 10:36

A tárgyalási napon pár az ügyben nyomozó rendőr és néhány önkormányzati képviselő meghallgatására került sor. A rendőrök az egyik tanúval ellentmondó dolgokat jegyeztek fel az ügy során. Sajnálatos módon (elég rossz memóriával megáldott rendőreink vannak) konkrétan a dologra egyik rendőr sem emlékezett sőt volt aki azt se nagyon tudta milyen nyomozati cselekményt folytatott az ügyben.

Szóba került a magánnyomozó is, aki a rendőrök szerint semmilyen használható információt nem adott. Ez konkrétan nem igaz! A helyszinten felfedeztünk vele (én is jelen voltam) egy rendőrök által otthagyott dobozt ami a gyilkosság közben összetört (ez hetekkel a helyszínelés lezárása után!!!!). A dobozt egyebkent a rendőrök is észrevették a szemlejegyzőkönyv alapján csak megfeledkeztek róla. Nem tudom mit mondott a magánnyomozó pontosan a rendőröknek, de a doboz hirtelen eszükbe jutott és egy hét múlva kijöttek lefoglalni.

Az ügy előadója ezenkívül elmondta, hogy nem foglalkoztak azzal, hogyan került ki édesanyám birtokából a telefonja a megölése estéjén!!! Elmondták azt is, hogy nem furcsa nekik, hogy édesanyám ujjlenyomatát nem találták meg a saját lakásában, mert "az áldozat ujjlenyomatát vagy megtalálják a helyszínen vagy nem". Persze bennem egyből felmerült, hogy egy ilyen alapos keresgélés során amikor egy lakásban nem találják meg az ott lakó ujjlenyomatát mennyi esély van arra, hogy a gyilkosét megtalálják. (Összesen 4 dologról próbáltak ujjnyomot venni, amiből egy az én saját csuprom a saját asztalomról. Ez természetesen az én ujjlenyomatom tartalmazza. A többi tárgyon nem volt használható ujjnyom.) Az is szóba került itt hogy a szomszédban dolgozó munkást azért zárták ki mert a nyomait nem találták meg (ilyen helyszínelés után ez nem is csoda).

A megjelent önkormányzati képviselők elmondták, hogy nem volt szerelmi kapcsulatuk édesanyámmal, Balla Irmával.

 


 

Édesanyám sírjánál

 2009.12.03. 12:03

Megemlékezvén édesanyám szülinapjáról voltunk kint a sírjánál és meglepve talasztaltuk, hogy valaki egy vonalkódot ragasztott rá. Szerencsére ezzel szemben sok jóakarója jár ki a temetőbe igy sok virág is volt a síron.

Mórról

 2009.11.23. 09:16

Mivel ez az ügy többször emlitésre került az én ügyemmel kapcsolatban, (itt sem áll a magyar igazságszolgáltatás a topon) gondoltam, hogy belinkelek egy cikket róla.

Népszabadság

A feljelentés elutasítása

 2009.09.07. 16:57

Haon

Édesanyám, Balla Irma a következőt mondta egyszer: "Magyarország a következmény nélküliség országa." Persze neki ez Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde után jutott eszébe, de rá kell jöjjek, hogy mennyire igaza volt. Elég szörnyű, hogy egy olyan országban kell élnünk ahol egy ártatlan embert börtönbe lehet zárni akár több évre mindenféle bizonyíték nélkül. Egy olyan országban kell élnünk, ahol bárkit meg lehet gyillkolni következmény nélkül, mert a hatóság ugysem nyomozza ki, mert elég ha ráfogja valakire. Egy olyan országban kell élnünk, ahol bárki bevallhat egy gyilkosságot anélkül, hogy a hatóság ellenőrízné, hogy egyáltalán igaz-e amit mond.Az illető bármikor visszavonhatja ezt a vallamást, mert akkor a hatóság szerint "olyan mintha nem is lenne". Hát biztos erre mondta édesanyám. hogy ez a következmény nélküliség országa.

Népszabadság

Ma feljelentést tetettünk ismeretlen tettes ellen édesanyánk Balla Irma meggyilkolásának ügyében. Az eset 2007. április 6.-án történt, és az ügyben már folyt nyomozás mely tavaly októberben lezárult. Azóta olyan információk láttak napvilágot ami szerintünk indokoltá teszi új nyomozás elrendelését. Ilyen, hogy az ügyben szereplő egyik tanú beismerő vallomást tett. Igaz hogy ezt később visszavonta de az általa elmondottakat nem ellenőrizte semmilyen hatóság. Másik indok, hogy a tegnapi napon a Hajdú-Bihar megyei bíróság lefoglalta azt a feszítővasat, ami feltételezhetően gyilkosság eszköze lehet, így az bármikor rendelkezésre áll. Úgy tünik az ügyben csak akkor indul újra a nyomozás, ha mi a legfőbb ügyészségen ezt a feljelentést megtesszük. Ezt mi mindenképp szeretnénk mihamarabb elérni. Mivel a Hajdú-Bihar megyei hatóságok az eddigiekben nem megfelelően nyomoztak és az új fejlemények hatására sem tettek semmit, hogy az igazi elkövető felelőségre vonható legyen, így szeretnénk kérni, hogy az ügyben egy másik hatóság nyomozzon.

13. tárgyalási nap (2009.8.31.)

 2009.08.31. 19:38

A tárgyalási nap nagy fordulatot nem hozott, de azért volt néhány érdekes momentum.

civishir.hu

Szabad Föld

A nap legjobb pillanata az volt, amikor az ügyésznő (egyébként rendkívül helyesen) azt mondta, hogy „csúsztatásokat tartalmaz a vád".

A mai érdekes események:

"Erzsi néni" megboldogult nagyapam volt barátnője, aki nagyon nagy haragban volt édesanyámmal elmondta, hogy anyuval nem volt komoly konfliktusa. Ezt 6-7 tanú cáfolta. Miután többször ellentmondásba keveredett sajat magával is, inkább csak szépíteni probálta a viszonyukat. Elmondta azt is, hogy: "mennyire áldott jó gyerek ez a Sanyika és elképzelhetetlen amivel vádolják". Ez utóbbi dolog teljesen helytálló.

Keresztapám volt a következő tanú, (édesanyám, Balla Irma testvére) akivel volt egy szóváltásunk édesanyám halála előtt nem sokkal, ahol én voltam, aki igyekezett elkerülni a konfliktust. A keresztapám egyébként szintén adott rólam egy jellemzést, ami szerint szerény, visszahúzódó, kevés szavú, nyugodt ember vagyok, aki nem kezdeményez vitát. Természetesen ő is, mint mindenki, aki ismer, szintén képtelenségnek tartja az ellenem felhozott vádat.

Ezután szakértői vélemények következtek:

Az ujjlenyomatszakértői véleményből kiderült, hogy a bűncselekmény helyszínén mindössze egy használató ujjlenyomatot talált a rendőrség. Ez a nyom a bögrémről származik, ami az asztalomon volt, és mivel én ittam belőle teát, így az lett volna furcsa ha nincs rajta az ujjlenyomatom. Más használható nyomot nem rögzített a nyomozó hatóság. Szerintem jól mutatja a nyomozás "alaposságát", hogy édesanyamnak egy ujjlenyomatát sem találták meg a helyszínelők a saját lakásában.

A másik szakértői vélemény azt monta ki, hogy éjszaka mikor hazaértem és telefonáltam volna édesanyámnak, a mobiltelefonja már több kilométerre eltávozott oda, ahol később elásva megtalálták. Fontos momentum még, hogy a telefon a szakvélemény szerint még 23 óra előtt eltávozott otthonról, miközben én éppen Bagamérban tartózkodtam 6 tanú jelenlétében. Érdemes még megjegyezni, hogy mind a 22:53-kor mind 0:46-kor olyan körzetben tartózkodott anyu telefonja, amit érint D. Lajos (a korábban az ügyben beismerő vallomást tett segédmunkás) hazatérési útvonala.

A bíróság lefoglalta a feszítővasat, ami felmerült, mint az elkövetés lehetséges eszköze, de elutasította azt a kérésünket, hogy DNS vizsgálatnak vessék alá.

További lépéseket teszünk az igazság kiderítésére!

 

"Működik" a rendőrség?

 2009.08.26. 11:58

A Romák elleni támadássorozat kapcsán megjelent cikk leír pár ügyet amelyben a rossz rendőrségi nyomozás eredményeképp emberek hosszabb időt töltöttek börtönben.

stop.hu

Érdemes megemlíteni egyébként, hogy a Burka ügy szintén Hajdú-Bihar megyében volt. Itt ugyan nem lett meg a tettes(a tarnabodi és a Pusoma esettel szemben), ám nem volt elegendő bizonyíték az elítélésükhöz. Ennek ellenére elsőfokon több mint 10 évet kaptak!!! Az hogy mindenféle bizonyíték nélkül letartóztatnak embereket pedig egyértelműen a rendőség hibája (ők gyanúsítanak bizonyíték nélkül). A bíróság az előzetes letartóztatás elrendelésekor/meghosszabításakor nem nézi, hogy van e valamilyen bizonyíték, csak azt, hogy fennáll e a szökés, tanuk, bizonyítékok manipulálásának vagy a bűnismétlés veszélye. Így gyakorlatilag bárki börtönben tölthet akár 3 évet is mert az egyik rendőr "azt gondolta".

"Móri fiaskó?"

 2009.08.17. 18:25

atv.hu írt egy jó cikket.

Azzal egészíteném ki a dolgot. D. Lajos olyan részleteket is elmondott a vallomásában, amit sem az ablakon belesve nem láthatott, sem az újságokból nem tudhat, csak abban az esetben, ha a bíróságot tett állításával szemben, bent járt a lakásban. Ilyen például az, hogy a lakásunkban hol volt a televízió. Ezt természetesen, mint a fenti cikk is irja, ellenőríztük a bírósági tárgyalás tagjaival a helyszini szemle során, így az ott tartózkodó emberek, köztük a vádat még mindig tartó ügyésznő is tud róla.

Médiaszereplésem

 2009.08.13. 12:17

Volt pár tvműsor/újságcikk amiben szerepeltem a Balla Irma üggyel kapcsolatban.

EchoTv és a maradék rész (video)

Napkelte (video)

TV2 (video)

atv.hu

Némelyik cikk kicsit csöpögősebb lett. Ez tetmészetesen nem nekem köszönhető.

Blikk

Népszava

Fordulat?

 2009.08.11. 14:13

A következő tárgyalási napon előkerült egy tanu aki egy hónappal korábban bevallotta a gyilkosságot majd rá kb 2 hétre vissszavonta. (2009.7.10.)

Magyar nemzet

DTV

Persze a tárgyalások során ez még az ő jogaira hivatkozva titkos információ volt. És a tárgyalásig az ügyészség előlünk is eltitkolta.

Újabb tárgyalási nap következett (2009.7.13.)

Magyar Nemzet

Stop.hu

Blikk

Mivel a hatóságok nem tettek semmit az ügyben, kénytelenek voltunk mi megszerezni azt a feszítővasat, ami esetleg a gyilkos fegyver lehet.

atv.hu

ATV

Ezek után az ügyészség nyivánosságra hozta a beismerő vallomást.

Stop.hu

Majd napok mulva a visszavonást is megemlítette.

Haon

Az egészben a legfurcsább, hogy miért nem kezdtek el nyomozni a beismerő vallomás nyomán. És az ügyészség miért nem függeszti fel a vádat.

Népszabadság

Erre reagáltunk is az ügyvédemmel a tvben.

Naptv (az M1 napkelte című műsora)

 

Újra szabadlábon (2009.5.7.)

 2009.08.11. 14:07

Előzetes letartóztatásom közben sokszor kértük a fogvatartás megszüntetését.

Haon

Míg végre kiendedtek.

Stop.hu

A tárgyalás első 10 napja

 2009.08.11. 14:05

Erről szólt az első 10 tárgyalási nap.

Első nap (2009.3.9.):

Stop.hu

Második nap (2009.3.11):

Stop.hu

Haon

A szerepjáték egy társasjáték aminek semmi köze az ember jelleméhez! Egyébként a tárgyaláson 6 ember biztosított nekem alibit.

Harmadik nap (2009.3.16):

Haon

Negyedik nap (2009.3.18):

Haon

Ötödik nap (2009.3.23):

Magyar nemzet

Hatodik nap (2009.3.25):

Stop.hu

Hetedik nap (2009.3.30):

Haon

Nyolcadik nap (2009.4.1):

Népszabaság

Kilencedik nap (2009.4.6):

Na ezen a napon több az ártatlanságomat igazoló dolog is előkerült.

Szabad Föld

Stop.hu

Népszabadság

Tizedik nap (2009.4.8):

Stop.hu

Összefoglaló az ügyről:

Népszabadság

A vádirat (2008.10.16.)

 2009.08.11. 14:02

Az ügyészség benyújtotta a vádirtot, de még mindig nem derült ki mi a gyanúsítás alapja.

Haon

Előzetesben (2008.4.22.)

 2009.08.11. 13:57

Sajnos a rendőrség rossz munkája nyomán téves következtetést vont le. Így kerülhet akár évekre börtönbe egy ártatlen ember.

Stop.hu

Az indítékról annyit a következő videóhoz kapcsolódva, hogy a szomszéd ingatlan már hónapokkal azelőtt el lett adva, és sosem volt semmiféle anyagi természetű vita a családban.

ATV (video)

Elképesztő milyen gátlástalanul hazudik a rendőrség....

Haon

A következő videó jól mutatja a családom véleményét és az ügyészség hozzáállását. Nem csak engem de a családomat is "kínozták" a hatóságok azzal hogy elszigeteltek minket egymástól. Az ügyésznő nyilatkozatát annak fényében lehet értékelni, hogy az azóta eltelt egy év alatt sem lett meg a gyilkos fegyver, és mikor egy eszközről felmertült, hogy esetleg az lehet, azt nem is ellenőrízte a nyomozó hatóság.

Alföld Tv (video)

Hiába kértük az ügyvédemmel a szablábra helyezésem, az engem igazoló bizonyítékok ellenére előzetes letartóztatásban maradtam.

ATV (video)

 

 

Nyomozás?

 2009.08.11. 13:55

Ide jön pár cikk a nyomozásról.

A rendőrség a nyomozás során teljes hozzánemértésről tett tanúbizonyágot. Már a nyomozás elejétől fogva ellenem próbáltak bizonyítékot gyüjteni, ahelyett hogy a valódi tettes után nyomoztak volna. Ellenem nyilván nem találhattak bizonyítékot, mivel egy másik településen voltam a gyilkosság idején, ellenben ez megakadályozta a rendőröket abban, hogy elkaphassák az elkövetőt. Igy történhetett hogy a megfelelési kényszer miatt, a gyilkost nem ismervén engem tartóztattak le.

HVG

A felhajtás nagy volt, de eredmény semmi.

Haon

Rendőrségi sajtótájékoztató volt az elfogásom után rengeteg mellébeszéléssel, amiből semmi nem derült ki.

Haon (Video)

Az ügy kezdete (2007.4.6.)

 2009.08.11. 13:32

Pár cikk édesanyám meggyilkolásáról. Igazából csak a száraz tény magáról az eseményről:

HVG

Stop.hu

A temetést megszervezése közben mindenki nagyon segítőkész volt.

Stop.hu

 

 

 

Köszönet

 2009.08.11. 13:08

Barátaim összegyüjtöttek és írtak pár dolgot amig előzetes letartóztatásban voltam. Köszönet érte nekik.

ssandor.blog.hu

süti beállítások módosítása